“Rendőrök oszlatták fel a Magyar Gárda tüntetését
A rendőrség könnygázt is bevetett, és több mint kétszáz embert állított elő a budapesti Erzsébet téren, amikor feloszlatta a Magyar Gárda engedély nélkül tartott szombati rendezvényét. Vona Gábort, a Jobbik elnökét is őrizetbe vették, de azóta szabadon engedték.”
Ezt írja az MR1-Kossuth Rádió. Akkor nézzük, hogy van ez.
Adott egy osztagravaló egyenruhás, békés, fűben csücsülő gárdista, a légynek sem ártanak. Adott pár (egyenruhás, egyenruhátlan? passz.) rendbontó, akik az üvegek hajigálásában lelik örömüket. Úgy tudom, ilyen módon sok rendőrt, és egy HírTV-s riportert is felavattak. Adott továbbá pár sünjelmezbe bújt idióta, szerencsétlen birkák, akiket akaratukon kívül kivezényelnek, hogy jól lássák el a rohadt környezetszennyezők baját. Meghajlik a fű, nem jut fényhez, és elszárad. Továbbá agyonnyomhatnak többszáz hangyát, pókot, bármit ami ott fellelhető. Hát, ezért minimum 15 év szigorítottat adnék az összes szemétládának, aki képes volt egyenruhában ücsörögni.
“A belváros utcáin és a metróban is rendőrök igazoltatták a járókelőket, így a Gárda tagjai és szimpatizánsai az Erzsébet térre vonultak, ahol leültek a fűre és énekeltek. Néhány perc múlva a rendőrök is megérkeztek, és elkezdték az oszlatást. Először igazoltatással és szóbeli figyelmeztetéssel próbálták rávenni a tüntetőket a távozásra, majd könnygázt is bevetettek. Ezután állóháború alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, mert a gárdisták néhány métert hátráltak a könnygáz miatt, de újra és újra leültek a földre. A tömegből többször műanyag üveget és köveket dobáltak a rendőrökre. Több tüntető is rosszul lett, őket a közelben várakozó mentőszolgálat a helyszínen ellátta vagy kórházba szállította.”
Ülve énekelni parasztság. Ugyeugye? A rákfene már ebbe az egész baromságba!! Hazugság, hogy a gárdisták dobáltak, ezt én nem hiszem el, mindegy ki mondja. Könnygázt az ücsörgő “magánhadsereg” ellen, igen. Ez olyan, mint a tüntetésből felocsúdó nagyika alól kirúgni a járókeretet, csak azért, mert ott van, és gyanús. Vagy mint a lekapcsolt huligánt akkor is ütlegelni, rugdosni, amikor már a földön vonaglik a fájdalomtól.
Szánalmas az egész. Ráadásul elvitték Vona Gábort is, akiről senki nem tudja, mit ártott bárkinek is a tüntetés alatt.
Összefoglalásképp annyit, hogyha kempingezni mész, és énekelni támad kedved, akkor azt ne a fűben ülve tedd, mert jön néhányszáz rendőr, és SÜN-ben exportálnak a helyszínről.
Sorrow