Hosszú idő után ismét arra vetemedek, hogy idelocsoljam lelki szennyem. Azt most még senki ne kérdezze hogy miért, különösebb célom eddig sem volt, ezek után sem lesz.
Tegnap kaptam pár dicsérő szót, ami úgy jól esett a hangyafaszméretűre zsugorodott egomnak. Talán ennek köszönhető, talán annak, hogy közeledik az év vége, de most megint itt rontom a levegőt, és próbálok olyat írni, amit egyketten majd elolvasnak. Vagy nem. Végülis teljesen mindegy, nemdebár?
Nem is igazán tudom mit írjak, bár eddig is mindig összejött 1-2-300 szó erről-arról. Szóval. Véget ért az év, mostantól egyenes utam van a nyárig. Hál’istennek nem buktam meg semmiből, ami amúgy elég húzós folyamat volt. Ez végülis lényegtelen. Áh, a minap megérintett a szerelem szele. Habár tényleg csak a szele, mégis úgy érzem, ebből talán lehet valami. Talán csak a napszúrás teszi (személyi tanácsadom [továbbiakban Bellike] véleménye szerint), de egyre kevésbé érzek dolgokat. Mármint nem olyan mentális szinten, hanem úgy általában. Azt érzem hogy fáj a fejem, és valószínűleg lázam van, de aztán ezzel ki is fújt a lista. Felfokozott cselekvéskényszeremben nekiesnék akár a fűnyírásnak is, de sajnos esik az eső, és már le is van vágva a fű. Mindemellett unatkozom, s bárminek nekiállok, azt abba is hagyom legfeljebb fél óra leforgása alatt. Úgy kedvem volna valamihez, csak nem tudom mihez. Mondjuk valójában azt sem tudom, hogy miért próbálok megint írni. Abszolút kiapadt az “írói vénám”. Mintha azelőtt lett volna. ( 
) Szóval lényeg a lényeg, itt a nyár lassan, és különösebb programom nincs is. Legfeljebb 2-3 hetem van lefoglalva előre, úgyhogy ha valakinek van valami ötlete programot illetőleg, azt várom szeretettel.
Ennyi elég is.
Sorrow
