Tulajdonképp azt is hihetnéd, te, ki itt jársz, hogy az iskoláról lesz szó. Hisz mindjárt vége. De nem.
Mindenkinek van az életében egy szakasz, amikor nincs jóban a szüleivel. Kinek előbb, kinek később jön el, kinek kevesebb, kinek több ideig tart. Ironikus. Több “szülőm” volt már életemben, mint egy teljes óvodai csoportnak, és mégsem érzem, hogy egyedül lennék. Valamelyik nap “édes”anyám írt egy bájos bejegyzést a blogjára, amit szándékosan nem reklámoznék. A bejegyzés fele rólam szólt, tulajdonképp megint ott tartunk, hogy én “csak egy gyerek vagyok, ne szóljak bele a nagyok dolgába, és amúgy is, hogy képzelem?”. Mindezt azok után, amiket az évek során kaptam tőle. Hamarabb felnőttem mint kellett volna, nincsenek valódi barátaim, gyakorlatilag közel állok az antiszociális állapotokhoz, és csupán ezeket köszönhetem neki.
Pontosabban nem. Egy dologra megtanított. Ha életben akarok maradni, önzőnek kell lennem. Akkor, mikor ezt mondta, jót mosolyogtam rajta. De mostmár látom. Ő is önző. Mi több, egyenesen egocentrikus.
2009. szeptember
Iccsanyám lelépett otthonról. Napokig sírtunk. Én mérgemben, a bátyám “tehetetlenségében”(nem tudok jobb szót), a kicsik pedig a szomorúság miatt. Már eleve, ezért a húzásáért is sokszorosan meg fog fizetni. Aztán, ugye… Mikor egyenesbe jöttünk családügyileg, haza állított, és elvárta, hogy minden legyen a régi. Persze, ekkor még nem vette a fejébe, hogy haza költözik. Ez csak pár hónap múlva jött, mikor nevelőapámnak már bőven élettársa volt. Ezután következett a legjobb rész. Kitalálta, hogy haza akar költözni, hogy ő újra szerelmes, hogy ő még házas, nem vált el. (Némi tébolyodottság ütötte fel a fejét.) Nemrég lakáskulcsot is kapott, legnagyobb örömére. Egyszer (tudtommal CSAK EGYSZER) már játszotta, hogy ő ott lakik. Kiült a kertbe napozni, “játszott a kutyával”(aki aznap rejtélyesen eltűnt egy teljes napra). Tehát, mintha mi sem történt volna. Eközben persze senki nem volt otthon. Én elköltöztem otthonról még decemberben, jelenleg az anno bolond módon elhajtott édesapámnál lakom. Folyamatosan próbál keresztbe tenni nekünk, és ha őszinte akarok lenni, akkor egy patkányhoz hasonlítanám amit csinál. Egy patkányhoz, akit sarokba szorított a rágcsálóirtó, és oda harap, ahová tud. Egy aljas, szemét patkányhoz.
Extra: A mai napon szó szerint ellopott egy kulcsot a házból, annak ellenére, hogy meg lett neki mondva, hogy PÉNTEKEN hivatalosan is átveheti. Az is biztos, hogy azzal a kulccsal csontozom ki, ha nem kerül vissza a helyére. Rettenetesen meg fog fizetni ezért, és minden szarért, amit a múltban elkövetett… és én nem csak üvölteni fogok. Isten irgalmazzon neki.
Mivel úgyis tudom, hogy olvassa a blogomat vagy ő, vagy valaki aki majd továbbítja neki az információt, ide is leírom, hogy a BLOGODBAN A RÓLAM SZÓLÓ BEJEGYZÉST VILLÁMGYORSAN TÁVOLÍTSD EL. Köszönöm.
Sorrow
